A munkaerő elvándorlás, vagy akár egy-egy felmondás mindig kihívás elé állítja a munkaadót. Egyes felmérések szerint egy átlagos pozíciójú munkatárs pótlása, akár másfél millió forintba is kerülhet, ha figyelembe vesszük az összes ilyenkor felmerülő költséget. A toborzás, a betanítás, a kieső munka, termelés költsége mellett nagyon sok energiát von el, és feszültséget generálhat a közösségen belül, nem beszélve arról, hogy akár két év is lehet, míg egy gyakorlott munkatárs teljesítményét eléri az újonnan belépő munkateljesítménye.

Mindez különösen fájó akkor, ha az elvándorlásról nem is tehet a munkaadó. A külső okok, mint például a 2023-as évet jellemző gazdasági helyzet – magas infláció generálta bérfeszültség – mellett olyan természetes belső, személyes okok is szerepet játszhatnak, mint a generációs jellemzők. Mára már köztudott, hogy a munkaerőpiac legfiatalabbjainak, a „Z” generációsoknak nem kell sok a munkahelyváltáshoz. Sőt.

A FlyingFox szervezetfejlesztői csoport vizsgálata kimutatta, hogy a munkahelyváltást kimondottan a tanulás egy formájának tekintik. Generációs igényük a folyamatos fejlődés iránti vágy, amelyre a munkahelyek nagy része nincsen felkészülve.

Megoldásként szolgálhat a tanulószervezeti működés, amely nemcsak biztosítja a fejlődéshez szükséges körülményeket, hanem a működés alapkövetelményként tekint rá. Meglepő lehet tehát, de a megtartóerő növelése érdekében elég egy igen intenzív betanítási időszak, egy jól szervezett mentoringgal, amely az első perctől kezdve leterheli a pályakezdő munkavállalót.

Esettanulmányként szolgáljon egy saját élmény: 2015-ben belső trénerként kezdtem dolgozni. Magasan kvalifikált, válogatott pályakezdők csoportos onboardingját szerveztük, és egy idősebb munkatárs, ragaszkodott hozzá, hogy „szánjunk fél órát arra, hogy az irodaházba lépve hogyan kell köszönni, mi a köszönési szokás akkor, ha egy munkatárssal már sokadszorra találkozunk, kivel tegeződhetünk alapból, és kik azok, akikkel érdemes megvárni, amíg felajánlják”. Roppant kellemetlenül éreztem magamat, hogy a huszonéveseket ennyire lenézzük. Azt gondoltam, hogy akinek volt gyerekszobája, ezt tudja.

Alig telt el 7 év amikor immár képzési vezetőként visszaemlékeztem erre az élményre, és tettem egy kísérletet. A pályakezdők onboardingjának részeként, megkérdezem, hogy milyen ismeretekre lenne szükségük a zökkenőmentes beilleszkedéshez. Nagyon meglepetten fogadtam, amikor azt mondták: „szánjunk fél órát arra, hogy az irodaházba lépve hogyan kell köszönni, mi a köszönési szokás akkor, ha egy munkatárssal már sokadszorra találkozunk, kivel tegeződhetünk alapból, és kik azok, akikkel érdemes megvárni, amíg felajánlják”.

Nem arra akarom kifuttatni ezt az esetet, hogy na igen, megjelentek a Z generációsok, akik még köszönni sem tudnak. Sokkal inkább hívnám fel a figyelmet arra, hogy amikor arról beszélünk, hogy tanulás, nem kell rögtön a rakétatudományra gondolni.

Amennyiben további ötletek érdekelnek, keressetek minket az címen, vagy a 0036/70-3100-590 számon.